Odakinn kemény tél volt, én pedig a meleg szobában ismerkedtem az új világgal. Összességében jól éreztem magam, bár azt nem értettem, minek kellett arra a rossz szagú helyre elmenni, ahol tűvel bökdöstek meg tapogattak. Még most is szoktunk menni, de egyre ritkábban, azt ígérték, legközelebb csak ősszel kell megjelennem. Hát legyen. Ennyit még kibírok, ha ez teszi boldoggá a gazdáimat.
Visszaemlékezve az első hónapokra, az életemet három dolog töltötte ki leginkább: evés, pisilés, kakilás. Eleinte használhattam az erkélyt vészmegoldásként, de a legnagyobb dicséretet akkor kaptam, ha kinn az utcán sikerült valamit produkálnom. Bár a pisiléssel néha gondok voltak, különösen, ha sokat ugráltam vagy izgatott voltam, gazdám szerint szépen fejlődtem a szobatisztaságban, és 5 hónapos koromra már csak nagyon ritkán pisiltem be, kakit pedig kizárólag a szabadban nyomtam.
Ahogy nőttem, úgy kezdett egyre jobban érdekelni a külvilág, más kutyák és a játékok. Tulajdonképpen mindenféle tárgyat ki tudtam nevezni játéknak, így a főszabály az lett, hogy ami a földön van, az az enyém. Gazdám megtanított rá, hogy ha visszaviszem neki az elhajított labdát vagy plüssállatot, akkor újra eldobja. Ez szerintem nagyon-nagyon szórakoztató. Ma már saját frizbim van, amit néha a levegőben is el tudok kapni, ilyenkor a gazdáim különösen örülnek.
Az engedelmességet néha kicsit szabadon értelmezem, de tudok ülni, feküdni, helyemre menni és helyben maradni (ha bírok). Mostanában trükköket tanultunk: földön gurulni, meg integetni.
Azt mondják, jámbor kutya vagyok, szeretnek velem játszani a gyerekek, bár az anyukájuk kevésbé örül, mikor örömömben képen vagy kézen nyalom őket. Pedig én csak kedveskedni akarok. Néha nem értem az embereket. Sok dilijük van. Például ha valami jó régi, talált kajamaradékot el akarok ropogtatni az utcán, attól kiakadnak. Vagy amikor "beparfümözöm" magam, azt sem szeretik, nem értik meg, hogy nekem ez színtiszta szükséglet! És még sorolhatnám, van pár eset amikor nem tudunk közös nevezőre jutni. Összességében azonban elvagyok velük, én ragaszkodom hozzájuk, és ők is hozzám. Legalábbis nem szeretik, ha messzire elfutok tőlük. Ez már jelent valamit, nem?
Hát így telt a gyerekkorom. Azt mondják, egy kiló 20 deka voltam mikor megérkeztem, most meg megvagyok 20! De cseppet sem vagyok elhízva, minden nap futok, sportolok, húzom a pórázt tiszta erőből, és megválogatom mit eszek. Bár az utóbbi hetekben csak egyfélét kaptam, így kénytelen voltam lejjebb adni az elveimből. Úgy tűnik, a gazdáim ennek is örülnek, Fura egy szerzetek, az tuti!
Ezzel zárom múltidéző beszámolóm, na meg néhány képpel borzas koromból. Legközelebb már a jelenidőről fogok mesélni.
Ahogy nőttem, úgy kezdett egyre jobban érdekelni a külvilág, más kutyák és a játékok. Tulajdonképpen mindenféle tárgyat ki tudtam nevezni játéknak, így a főszabály az lett, hogy ami a földön van, az az enyém. Gazdám megtanított rá, hogy ha visszaviszem neki az elhajított labdát vagy plüssállatot, akkor újra eldobja. Ez szerintem nagyon-nagyon szórakoztató. Ma már saját frizbim van, amit néha a levegőben is el tudok kapni, ilyenkor a gazdáim különösen örülnek.
Az engedelmességet néha kicsit szabadon értelmezem, de tudok ülni, feküdni, helyemre menni és helyben maradni (ha bírok). Mostanában trükköket tanultunk: földön gurulni, meg integetni.
Azt mondják, jámbor kutya vagyok, szeretnek velem játszani a gyerekek, bár az anyukájuk kevésbé örül, mikor örömömben képen vagy kézen nyalom őket. Pedig én csak kedveskedni akarok. Néha nem értem az embereket. Sok dilijük van. Például ha valami jó régi, talált kajamaradékot el akarok ropogtatni az utcán, attól kiakadnak. Vagy amikor "beparfümözöm" magam, azt sem szeretik, nem értik meg, hogy nekem ez színtiszta szükséglet! És még sorolhatnám, van pár eset amikor nem tudunk közös nevezőre jutni. Összességében azonban elvagyok velük, én ragaszkodom hozzájuk, és ők is hozzám. Legalábbis nem szeretik, ha messzire elfutok tőlük. Ez már jelent valamit, nem?
Hát így telt a gyerekkorom. Azt mondják, egy kiló 20 deka voltam mikor megérkeztem, most meg megvagyok 20! De cseppet sem vagyok elhízva, minden nap futok, sportolok, húzom a pórázt tiszta erőből, és megválogatom mit eszek. Bár az utóbbi hetekben csak egyfélét kaptam, így kénytelen voltam lejjebb adni az elveimből. Úgy tűnik, a gazdáim ennek is örülnek, Fura egy szerzetek, az tuti!
Ezzel zárom múltidéző beszámolóm, na meg néhány képpel borzas koromból. Legközelebb már a jelenidőről fogok mesélni.
Vau! Panda
Na, milyen voltam? Kicsit nagyfejű, tudom. Ez nem túl jó kép, de legalább egészalakos.
Játszok a kettes számúval. Itt kicsit megpihentem épp.
Valamit csócsáltam, mint szinte mindig akkoriban.
Komoly nézés, a kép kedvéért.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése