Sziasztok, a nevem Panda. Lassan 8 hónapos leszek, azaz éppen kamaszodom, a gazdám szerint. Jó-jó, néha nem bírok magammal, annyira örülök valaminek, vagy főleg valakinek (mostanában a kettes számú gazdámnak, akit kicsit ritkábban látok, és ezért nagyon szoktam várni). Na meg sok érdekes dolog van, amit szeretnék megismerni, például a kutyaújságokat leszagolni a lámpaoszlopról, na meg ott vannak a macskák... tudom én, hogy szót kell fogadni, de néha egyszerűen nem bírok a lábammal! Ma nagy dologra szántam el magam: blogot fogok írni, magamról, meg a gazdáimról. Pontosabban együtt fogjuk írni az egyes számú gazdámmal, aki segít majd nekem, ugyanis még nem tudok túl sok mindent a számítógépekről (ez a videófeltöltés például sehogy sem fér a fejembe, hogy csinálja az a kutya, hogy ott ugat benn a gépen?). A segítségért cserébe megengedem neki, hogy néha ő is leírja, hogy hogyan látja a dolgokat. Majd, ha nekem nem lesz kedvem. De azért a végeredményt le fogom ellenőrizni! Rossz minőségű dolgokat nem engedek ki a mancsom alól!
Kezdésként beszéljünk egy kicsit rólam. 2008. október 12-én születtem, anyukám igen előkelő border collie. A papámról nem tudok sokat, csak azt, hogy nagyon szerelmesek lettek egymásba, az anyuval de nem tartott sokáig a kapcsolatuk. Azt mesélték, hogy tán egy labrador volt. Az biztos, hogy mi az anyukánkra hasonlítunk. Hét testvérem van, de mindannyian máshová kerültünk, és csak egy tesómról hallok rendszeresen, róla is csak azért, mert a gazdám tesója lett a gazdája! Bonyolult, mi? Szóval, elég zsenge koromban elkerültem otthonról. Nem értettem, mi történt: jött két ember, én nagyon örültem nekik, annyira, hogy beszorult a fejem a kifutó rácsai közé. Ott vergődtem, azt hittem, nem is jutok oda, hogy engem is megsimogassanak, hiába, én voltam a legkisebb az egész családban, mindig megelőztek. Ekkor azonban csoda történt: az egyik ismeretlen rám mutatott, erre az anyukám gazdája kiszabadított és odaadott neki. Először nagyon örültem, hogy végre én vagyok a toppon. Aztán hirtelen minden a feje tetejére állt. Nem engedtek vissza az anyukámhoz, hanem a furcsa idegen fogott, és belerakott egy nagy ládába. Úgy megijedtem, de úgy... szégyenszemre be is pisiltem. De már nem volt menekvés, egy hangos valamiben ültünk, ami mozgott, és robogtunk valahova... messze-messze anyától. Én nagyon féltem, a fura idegen simogatott, ez kicsit megnyugtatott. Aztán egy teljesen idegen helyen találtam magam hirtelen, lépcsőn mentünk fel, ilyet sosem láttam addig! Kiszabadultam a börtönömből, ennek örömére azonnal csináltam egy közepes kupacot... aztán vacsorát kaptam, majd egy puha, bélelt helyre raktak, ahol kimerülve a sok izgalomtól, el is aludtam... Hát így kezdődött. Azóta már nem vagyok ilyen gyámoltalan, és jó sokat nőttem. Megszoktam a helyemet, megszoktam a gazdámat, és nagyon szeretek labdázni meg frizbizni. Igaz, most egy ideig emigrációban élek a gazdáim miatt, de nekem csak az a fontos, hogy együtt lehetünk. A svájci kutyák mondjuk furák egy kicsit, de amúgy jó itt. Különösen tetszik a sok ivókút, ahol mindig gondolnak ránk is. Nagyon szeretem a mancsom belelógatni a hűs vízbe, miközben lefetyelek.
Így élek én manapság. Gazdáim pedig ámulva mondogatják a régi fényképeket nézve: "hogy megnőtt! Milyen kicsi volt! Milyen nagy már!" Hja, kérem, a világ változik, mi is változunk! Azért, hogy képben legyetek, megmutatom honnan indultam. Ezzel zárom soraim, legközelebb az első hat hónapomról fogok mesélni, van arról is pár érdekes képem.